Szerencsét hozó dobozból húzták ki reggel 10 óra előtt az ovisok azokat a sorszámokat, amiből kiderült, milyen sorrendben következnek egymás után a gyerkőcök.
Utolsó napjához érkezett a XIII. Tavaszi Zsongás versmondó verseny a szerdai nappal. Az utolsó nap a legkisebbek, az óvodások mutathatják meg, hogyan is kell szépen, hangsúlyosan, illedelmesen verset mondani.
Aranyos ruhában, de elegánsan érkeztek a környékről a gyerekek a versmondó versenyre. Képviselteti magát a versenyen többek között Géberjén, Fehérgyarmat, Tyukod, Porcsalma és természetesen a szervező város Csenger is.
Az óvodások több, mint 30 fővel jelentkeztek a versenyre. Izgatottan álltak a mikrofon elé egymás után sorban és mondták el szépen megtanult verseiket.
Az utolsó nap zsűritagjai: Katona Gyuláné, Simainé Varga Lívia és Fábiánné Margitai Valéria.
Az előadások ismét nagyon aranyosra sikerültek. 🙂
XIII. Tavaszi Zsongás Nemzetközi versmondó verseny, 2014.04.30. (szerda), Óvodások eredményei
I. helyezések:
Mándy Levente, Fehérgyarmat
Lipták Hanna, Fehérgyarmat
Papp Dávid, Csenger
II. helyezések:
Bakos Benedek, Fehérgyarmat
Nemes Benedek, Fehérgyarmat
Őry Martin, Csenger
III. helyezések:
Somlyai Lili, Fehérgyarmat
Horváth Zsolt, Porcsalma
Osán Zsófia, Tyukod
Különdíjasok lettek kiemelkedő szereplésükért:
Mikes Zsüliett, Csenger
Juhász Hanni, Fehérgyarmat
Fecske Bence, Géberjén
Juhász Petra, Fehérgyarmat
Katona Mira, Fehérgyarmat
Juhász Zsolt, Fehérgyarmat
Koszta Dávid, Fehérgyarmat
Bakó Maja, Porcsalma
Köszönjük a részvételt mindenkinek, várunk vissza mindenkit ősszel a meseszüretre, jövőre pedig a XIV. Tavaszi Zsongás Versmondó versenyre!