1941 és 1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek.
2014. május 16-án, pénteken estére Forján Zsolt Csenger Város polgármestere megnyitotta a Holokauszt 70. évfordulójának emlékére összeállított kiállítást a Helytörténeti Múzeumban.
A megnyitó során kitért Polgármester Úr az egykori zsidóság mindennapjaira, megemlékezett a szörnyű elhurcoltatás pillanatairól és kitért arra is, hogy a jövőben ilyen jellegű tömegpusztításnak nem szabad bekövetkeznie.
Fábián László a Helytörténeti Múzeum vezetője az elhurcolás körülményeit mesélte el. Az egyre távolodó menetet átélők egy részében szánakozást, de volt akikben örömöt váltott ki a halálmenet látványa.
A kiállítás augusztus közepéig várja a látogatókat!