Tűzoltósági vetélkedőn és Madárlábak nyomai alatt is voltunk…

Csütörtöki Gyermeknapi programkínálatunkban a Csengeri Önkormányzati Tűzoltóság szervezésében játékos vetélkedőn vehettek részt a főszereplők, vagyis a gyerkőcök. Természetesen a város új tűzoltó autójának megtekintése sem maradhatott el…

Május 23-án, pénteken író– olvasó találkozóval egybekötött beszélgetés és kötetbemutató került megrendezésre Csengerben a gyermeknap alakalmából a gyermek könyvtárban. 

A Művelődési Központ író-olvasó találkozóin az író és olvasója közvetlen párbeszédéhez kínálunk teret, lehetőséget – annak reményében, hogy mindez eleven, izgalmas, minden feszengést, hivatalosságot kiiktató diskurzusokhoz vezet.  

Vendégünk volt Elek György Szatmárnémetiből, aki a Madárlábak nyomai alatt című szerelmes prózaverseket tartalmazó kötetét ajándékozta minden résztvevőnek.

Május 26-án délelőtt a Művelődési Központ vendége volt Dévai Nagy Kamilla, aki a Mesekút című előadásával nyűgözte le közönségét.

Rajzoltak a kicsik és a legnagyobbak is!

A Művelődési Központ Április végén hirdetett rajzpályázatot gyerekeknek az alábbiak szerint:

rajzpalyazat

A meghirdetett határidőre szép számú gyermekrajz sorakozott asztalunkon, a szebbnél szebb, profibbnál profibb technikákkal és módszerekkel készült rajzokon. A zsűritagoknak sem volt könnyű dolguk. Természetesen fő szempont az volt, hogy egyedül rajzolta-e a pályázó a művét, mennyire volt aktualitása, mennyire volt kreatív a megvalósítása. Deák Erika a Makovecz Imre Általános Iskola és Horváth Attila az Ady Endre Gimnázium rajztanára komoly rendszerezést követően az alábbiak szerint állított fel a nyertesek sorrendjét:

Óvodások kategóriája: „Mese- vagy kabalafigura kölyökszemmel”
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Papp Balázs Bence I. Csenger I. helyezett
  Csorvási Hanna I.Zámbó Dávid II. Csenger II. helyezett
  Pável József II. Csenger III. helyezett
  Pável Jázmin II. Csenger III. helyezett
Bokor Gyuszika II. Csenger Különdíj
Csúcs Tamás II. Csenger Különdíj
Fekszi Dávid II. Csenger Különdíj
Gaál Adrienn I. Csenger Különdíj
Mikes Zsüliett I. Csenger Különdíj
Gaál Gréta 2db I. Csenger Különdíj
Gaál Adrienn 2 db I. Csenger Különdíj
Molnár Henrietta, Csorvási Hanna I. Csenger Különdíj
Gaál Boglárka Anita I. Csenger Különdíj
Molnár Henrietta I. Csenger Különdíj
Varga László I. Csenger Különdíj
Telegdi Írisz I. Csenger Különdíj
Simon Zalán I. Csenger Különdíj
Csürök Réka I. Csenger Különdíj
Csenger Különdíj

 

 

1. osztályosok: „Én és a kedvencem” kategória
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Gaál Hanna Csenger I. helyezett
  Farkas Tifi Csenger II. helyezett
  Erős Rubina Csenger II. helyezett
  Lakatos Boglárka Géberjén III. helyezett
  Ignácz Olivér Csenger Különdíj
  Szabó Vivienn Porcsalma Különdíj
Gál Szabolcs Csenger
Győri Balázs Csenger
Gaál Hanna Csenger
Éles Emma Csenger
Morzsa Malvina Csenger
Varga Petra 2 db Géberjén
Béres Viktória Pátyod
Póti Dávid Pátyod
Soltész Gabriella Pátyod

 

2. osztály: „Én és a kedvencem” kategória
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Barcsay Mátyás Csenger I. helyezett
  Gaál Dorka Porcsalma III. helyezett
  Fekete Nikolett Géberjén Különdíj
Magos Csenge Géberjén
Lakatos Boglárka Géberjén
Nagy Jázmin Evelin Pátyod
Jónás Marcell Pátyod
Barna Réka Pátyod
Farkas Szabina Pátyod
Orgován Kira Pátyod

 

3. osztály: „Én és a kedvencem” kategória
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Bálint Zsombor Csenger I. helyezett
  Kalucza Marianna Porcsalma Különdíj
  Soltész Viktória Géberjén Különdíj
Boros Natália Géberjén
Varga Adrienn Porcsalma
Veréb Emese Pátyod
Lingura Barbara Pátyod
Daróczi Levente Pátyod
Lakatos Botond Pátyod
Talpas András Pátyod
Bakó Zsolt Pátyod

 

4. osztály: „Én és a kedvencem” kategória
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Aranyász György Szamosbecs I. helyezett
  Farkas Dávid Csenger II. helyezett
  Tóth Márkó Porcsalma II. helyezett
  Gellért Vanessza Csenger III. helyezett
  Molnár Barbara Komlódtótfalu III. helyezett
  Hajdú Gergő Csenger Különdíj
  Varga Tamás Pátyod Különdíj
  Ignácz Kristóf Csenger Különdíj
  Szénás Szabina Csenger Különdíj
  Bütös Marcell Porcsalma Különdíj
Zolcsák Henrietta
2db
Tyukod
Nyéki Evelin Tyukod
Vass Natália Tyukod
Varga Alexandra
Pásztor Regina Tyukod
Kalucza Marianna *4db Porcsalma
Zolcsák Nikoletta
Soltész Viktória 2db Géberjén
Pál Petra Csenger

 

5. osztály: „A föld élővilágának sokszínűsége” kategória
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Hiripi Márk 3db Porcsalma  Különdíj

 

6. osztályosok kategóriája „A föld élővilágának sokszínűsége”
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Aranyász Júlia Szamosbecs I. helyezett
  Varga Barbara Géberjén II. helyezett
  Fecske Viktória Tyukod Különdíj
Tamás Jennifer Géberjén

 

7. osztályosok kategóriája „A föld élővilágának sokszínűsége”
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Petykó Norbert Dávid Ököritófülpös Különdíj
  Bégány Amanda Tyukod Különdíj
Csősz Barbara Tyukod

 

8. osztály „A föld élővilágának sokszínűsége”
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Nagy Melinda Géberjén I. helyezett
  Keresztesi Nikolett Tyukod II. helyezett
  Vadász Balázs Tyukod III. helyezett
Simon Réka Géberjén

 

Gimnazisták kategóriája „Magyarország az Én hazám”
NÉV TELEPÜLÉS ÉRTÉKELÉS
Virágh Máté Csenger I. helyezett
  Szilágyi Zoltán Márk Csenger II. helyezett
  Mihók Fanni Csenger III. helyezett
  Szabó Gréta Csilla Csenger Különdíj

 

Minden tanulónak külön is köszönjük a szebbnél szebb rajzokat, melyekből egy nagyon klassz és mutatós kiállítást is nyitottunk a Művelődési Központ aulájában. A díjak átadása pénteken 10 órától megtörtént, ahol köszöntőt mondott ifj. Vincze Zoltán intézményvezető úr.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel a kiállítás megtekintésére!

Mindenkiért egy-egy gyertya égjen…

A Csenger Városi Televízió munkatársai szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt a 2014. május 27-én, kedden este 17 órától vetítendő, a csengeri zsidóság életéről szóló dokumentumfilm megtekintésére, mely a Holokauszt 70. évfordulójára készült.

Helyszín: Művelődési Központ színházterme

Meghívó dokumentumfilm vetítésére Meghívó dokumentumfilm vetítésére

"Mementó a csengeri áldozatokért" kiállítás megnyitója

1941 és 1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek.

2014. május 16-án, pénteken estére Forján Zsolt Csenger Város polgármestere megnyitotta a Holokauszt 70. évfordulójának emlékére összeállított kiállítást a Helytörténeti Múzeumban.

A megnyitó során kitért Polgármester Úr az egykori zsidóság mindennapjaira, megemlékezett a szörnyű elhurcoltatás pillanatairól és kitért arra is, hogy a jövőben ilyen jellegű tömegpusztításnak nem szabad bekövetkeznie.

Fábián László a Helytörténeti Múzeum vezetője az elhurcolás körülményeit mesélte el. Az egyre távolodó menetet átélők egy részében szánakozást, de volt akikben örömöt váltott ki a halálmenet látványa.

A kiállítás augusztus közepéig várja a látogatókat!

meghívó1

Nyárcsalogató és gyermeknapi programsorozat Csengerben!

gyereknap

Gyermeknapi kavalkáddal várjuk idén is a gyerkőcöket a minden évben megrendezésre kerülő programsorozat alatt!

Interaktív barangolás a mesék birodalmában és a gyermeki álmok világában. Színes programválaszték, aktív programok kerültek kínálatunkba, melyben minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot! Lesz gyermekszínház, rajzfilmslágerek tanulása, reggeli torna, Bozsik-program, író-olvasó találkozó, rajzpályázat,  különféle táncbemutatók és kísérő programok (kisállat simogató, csillámfestés, kézműves foglalkozás (kovács, fafaragó, nemezelés), gumiugráló, játszóház).

Minden gyerkőcöt és kedves szülőt hívunk és várunk szeretettel izgalmas programkínálattal és egy felejthetetlen gyermeknapi rendezvénnyel!

Gyermeknap

2014. május 19-31.

Május 19. (Hétfő)

9.00 Bozsik intézményi program Grassroots fesztivál
Helyszíne: Városi Sportpálya

10.00 Vidám bohócok- interaktív gyerekelőadás a Szivárvány Színház előadásában, helyszín: II. Óvoda

Május 20. (Kedd)

DÉLELŐTTI PROGRAMOK:

Reggeli torna Willy Polcerrel, helyszín: Művelődési Központ belső udvara

8.00 – -8.20  Az 5- 6. osztály részére

8.30- 8.50  A 7- 8. osztály részére

9.00- 9.20  A gimnáziumi tanulók részére

09.00 – 10.00 MiaManó és a Manózenekar gyermekkoncert

10.00 – Lúdas Matyi Gyermekszínházi előadás 1-4 osztály részére Helyszín: Művelődési Központ

10.30 Népi táncház Filep László táncpedagógus vezetésével az I. Óvodában

11.00 Rajzfilmslágerek tanulása az Orfeusz Egyesülettel az I. Óvodában

DÉLUTÁNI PROGRAMOK:

13.00 Mazsorett csoport

13.20 A fürdőzés veszélyei”- a Tűzoltó és Vizi mentő Egyesület előadása

13.40  A Művelődési Központ Dirty Dance Team tánccsoportjai

14.00 A helyi általános iskola néptánc csoportjának bemutatója

14.15 Népi Táncház Filep László táncpedagógus vezetésével

14. 45 Rajzfilmslágerek tanulása az Orfeusz Egyesülettel

15.15 Balett bemutató

15.30 A II. Óvoda tánccsoportja

Kísérő programok: kisállat simogató, csillámfestés, kézműves foglalkozás (kovács, fafaragó, nemezelés), gumiugráló, játszóház

Május 21.(Szerda)

14.00 Ifjúsági Sakk bajnokság

15.00 Játékos vetélkedő Csengeri Önkormányzati Tűzoltóság szervezésében

Május 23. (Péntek)

10.00 Rajzpályázat eredményhirdetése és a kiállításának megnyitója

11.00 Író- olvasó találkozó a gimnáziumi tanulók részére Elek György (Szatmárnémeti )  Madárlábak nyomai alatt című szerelmes prózaverseket tartalmazó kötetének bemutatója.

Május 26. (Hétfő)

11.00 Dévai Nagy Kamilla „Mesekút” című műsora a városi gyermekkönyvtárban

Május 31. (Szombat)

Kézilabda Kupa a Csengeri Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Kiemelkedően Közhasznú Egyesület és a Kézilabda Club közös szervezésében (Csapatok jelentkezését az Egyesület facebook oldalán várják.)

A programjainkról pontos információt találsz a honlapunkon, és a Facebookon is!

A rendezvényeken való részvétel díjtalan!

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

A rendezvényt támogatja: Csenger Város Önkormányzata

gyereknap