2014 máj 26
Csütörtöki Gyermeknapi programkínálatunkban a Csengeri Önkormányzati Tűzoltóság szervezésében játékos vetélkedőn vehettek részt a főszereplők, vagyis a gyerkőcök. Természetesen a város új tűzoltó autójának megtekintése sem maradhatott el…
Május 23-án, pénteken író– olvasó találkozóval egybekötött beszélgetés és kötetbemutató került megrendezésre Csengerben a gyermeknap alakalmából a gyermek könyvtárban.
A Művelődési Központ író-olvasó találkozóin az író és olvasója közvetlen párbeszédéhez kínálunk teret, lehetőséget – annak reményében, hogy mindez eleven, izgalmas, minden feszengést, hivatalosságot kiiktató diskurzusokhoz vezet.
Vendégünk volt Elek György Szatmárnémetiből, aki a Madárlábak nyomai alatt című szerelmes prózaverseket tartalmazó kötetét ajándékozta minden résztvevőnek.
Május 26-án délelőtt a Művelődési Központ vendége volt Dévai Nagy Kamilla, aki a Mesekút című előadásával nyűgözte le közönségét.
2014 máj 26
A Művelődési Központ Április végén hirdetett rajzpályázatot gyerekeknek az alábbiak szerint:

A meghirdetett határidőre szép számú gyermekrajz sorakozott asztalunkon, a szebbnél szebb, profibbnál profibb technikákkal és módszerekkel készült rajzokon. A zsűritagoknak sem volt könnyű dolguk. Természetesen fő szempont az volt, hogy egyedül rajzolta-e a pályázó a művét, mennyire volt aktualitása, mennyire volt kreatív a megvalósítása. Deák Erika a Makovecz Imre Általános Iskola és Horváth Attila az Ady Endre Gimnázium rajztanára komoly rendszerezést követően az alábbiak szerint állított fel a nyertesek sorrendjét:
Óvodások kategóriája: „Mese- vagy kabalafigura kölyökszemmel”
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Papp Balázs Bence I. |
Csenger |
I. helyezett |
|
Csorvási Hanna I.Zámbó Dávid II. |
Csenger |
II. helyezett |
|
Pável József II. |
Csenger |
III. helyezett |
|
Pável Jázmin II. |
Csenger |
III. helyezett |
|
Bokor Gyuszika II. |
Csenger |
Különdíj |
|
Csúcs Tamás II. |
Csenger |
Különdíj |
|
Fekszi Dávid II. |
Csenger |
Különdíj |
|
Gaál Adrienn I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Mikes Zsüliett I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Gaál Gréta 2db I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Gaál Adrienn 2 db I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Molnár Henrietta, Csorvási Hanna I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Gaál Boglárka Anita I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Molnár Henrietta I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Varga László I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Telegdi Írisz I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Simon Zalán I. |
Csenger |
Különdíj |
|
Csürök Réka I. |
Csenger |
Különdíj |
|
|
Csenger |
Különdíj |
1. osztályosok: „Én és a kedvencem” kategória
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Gaál Hanna |
Csenger |
I. helyezett |
|
Farkas Tifi |
Csenger |
II. helyezett |
|
Erős Rubina |
Csenger |
II. helyezett |
|
Lakatos Boglárka |
Géberjén |
III. helyezett |
|
Ignácz Olivér |
Csenger |
Különdíj |
|
Szabó Vivienn |
Porcsalma |
Különdíj |
|
Gál Szabolcs |
Csenger |
|
|
Győri Balázs |
Csenger |
|
|
Gaál Hanna |
Csenger |
|
|
Éles Emma |
Csenger |
|
|
Morzsa Malvina |
Csenger |
|
|
Varga Petra 2 db |
Géberjén |
|
|
Béres Viktória |
Pátyod |
|
|
Póti Dávid |
Pátyod |
|
|
Soltész Gabriella |
Pátyod |
|
2. osztály: „Én és a kedvencem” kategória
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Barcsay Mátyás |
Csenger |
I. helyezett |
|
Gaál Dorka |
Porcsalma |
III. helyezett |
|
Fekete Nikolett |
Géberjén |
Különdíj |
|
Magos Csenge |
Géberjén |
|
|
Lakatos Boglárka |
Géberjén |
|
|
Nagy Jázmin Evelin |
Pátyod |
|
|
Jónás Marcell |
Pátyod |
|
|
Barna Réka |
Pátyod |
|
|
Farkas Szabina |
Pátyod |
|
|
Orgován Kira |
Pátyod |
|
3. osztály: „Én és a kedvencem” kategória
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Bálint Zsombor |
Csenger |
I. helyezett |
|
Kalucza Marianna |
Porcsalma |
Különdíj |
|
Soltész Viktória |
Géberjén |
Különdíj |
|
Boros Natália |
Géberjén |
|
|
Varga Adrienn |
Porcsalma |
|
|
Veréb Emese |
Pátyod |
|
|
Lingura Barbara |
Pátyod |
|
|
Daróczi Levente |
Pátyod |
|
|
Lakatos Botond |
Pátyod |
|
|
Talpas András |
Pátyod |
|
|
Bakó Zsolt |
Pátyod |
|
4. osztály: „Én és a kedvencem” kategória |
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Aranyász György |
Szamosbecs |
I. helyezett |
|
Farkas Dávid |
Csenger |
II. helyezett |
|
Tóth Márkó |
Porcsalma |
II. helyezett |
|
Gellért Vanessza |
Csenger |
III. helyezett |
|
Molnár Barbara |
Komlódtótfalu |
III. helyezett |
|
Hajdú Gergő |
Csenger |
Különdíj |
|
Varga Tamás |
Pátyod |
Különdíj |
|
Ignácz Kristóf |
Csenger |
Különdíj |
|
Szénás Szabina |
Csenger |
Különdíj |
|
Bütös Marcell |
Porcsalma |
Különdíj |
|
Zolcsák Henrietta
2db |
Tyukod |
|
|
Nyéki Evelin |
Tyukod |
|
|
Vass Natália |
Tyukod |
|
|
Varga Alexandra |
|
|
|
Pásztor Regina |
Tyukod |
|
|
Kalucza Marianna *4db |
Porcsalma |
|
|
Zolcsák Nikoletta |
|
|
|
Soltész Viktória 2db |
Géberjén |
|
|
Pál Petra |
Csenger |
|
5. osztály: „A föld élővilágának sokszínűsége” kategória
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Hiripi Márk 3db |
Porcsalma |
Különdíj |
6. osztályosok kategóriája „A föld élővilágának sokszínűsége”
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Aranyász Júlia |
Szamosbecs |
I. helyezett |
|
Varga Barbara |
Géberjén |
II. helyezett |
|
Fecske Viktória |
Tyukod |
Különdíj |
|
Tamás Jennifer |
Géberjén |
|
7. osztályosok kategóriája „A föld élővilágának sokszínűsége”
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Petykó Norbert Dávid |
Ököritófülpös |
Különdíj |
|
Bégány Amanda |
Tyukod |
Különdíj |
|
Csősz Barbara |
Tyukod |
|
8. osztály „A föld élővilágának sokszínűsége”
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Nagy Melinda |
Géberjén |
I. helyezett |
|
Keresztesi Nikolett |
Tyukod |
II. helyezett |
|
Vadász Balázs |
Tyukod |
III. helyezett |
|
Simon Réka |
Géberjén |
|
Gimnazisták kategóriája „Magyarország az Én hazám”
|
|
NÉV |
TELEPÜLÉS |
ÉRTÉKELÉS |
|
Virágh Máté |
Csenger |
I. helyezett |
|
Szilágyi Zoltán Márk |
Csenger |
II. helyezett |
|
Mihók Fanni |
Csenger |
III. helyezett |
|
Szabó Gréta Csilla |
Csenger |
Különdíj |
Minden tanulónak külön is köszönjük a szebbnél szebb rajzokat, melyekből egy nagyon klassz és mutatós kiállítást is nyitottunk a Művelődési Központ aulájában. A díjak átadása pénteken 10 órától megtörtént, ahol köszöntőt mondott ifj. Vincze Zoltán intézményvezető úr.
Minden érdeklődőt várunk szeretettel a kiállítás megtekintésére!